Cover photo for A nyári futás hangja

A nyári futás hangja - 3. szám

Egy hónapos "születésnapját" ünnepli a nyári futás hangja, amiből egyenesen következik, hogy immár a harmadik szám landolt a Nyájas Olvasó postaládájában. Ismét mások az arányok, ezúttal picit több a fantasztikumtalan tudomány, és időközben frissült a Postcard szerkesztője, jómagam is kíváncsian várom, hogy fog kinézni a végeredmény.  

Futni és pihenni születtünk

Széles körben ismert, futókörökben pedig azt hiszem, talán népszerű is az az antropológiai elmélet, mely szerint hosszútávfutásra születtünk. Szimpatikus a hipotézis, még ha nem is feltétlenül konkrétan a futásra, hanem vadászatra (lásd még eszköz és cél), illetve hát értelemszerűen születni csak egy idő után születtünk, miután ebbe az irányba evolválódott fajunk. Az Aeon magazinban találtam egy érdekes eszmefuttatást, ami az emberiség vadászó-gyűjtögető időszakával foglalkozik, egész pontosan azzal a hatvanas években gyökerező antropológiai megfigyeléssel, hogy a vadászó-gyűjtögető társadalmak tagjai viszonylag sok időt töltöttek látszólag semmittevéssel. A korai elméletalkotók szerint ez azzal állhatott összefüggésben, hogy elődeink megelégedtek azzal, amijük volt, nem akartak az alapvető igényeik fedezésénél többet, ráadásul ez a pihenés még közösségi élmény is volt. A cikk szerzője és munkatársainak kutatásai némileg árnyalják ezt a képet:
Meglepő módon a különböző szellemes eszközök használata és a lerövidített munkanap ellenére az emberek sok energiát égetnek el, hogy megszerezzék a napi kenyerüket. A csimpánzok jönnek-mennek, fára másznak, de többnyire tényleg csak ülnek és gyümölcsöt szednek. Ezzel szemben a vadászó-gyűjtögető emberek közel háromszor annyi energiát használnak fel: ásnak és darabolnak, gyalogolnak és igen hosszú távokat futnak, majd ismét ásnak és darabolnak - ezek az eredeti tevékenységek ruháztak fel minket azzal a rendkívüli aerob kapacitással, amely kihasználásával ma ultramaratonokat futunk. (...) Paradox módon éppen a kemény munka magyarázza a vadászó-gyűjtögetők lustaságát. Az embereknél, egy alapvetően erősen a munkára kondicionált fajnál a lustaság nem luxus, hanem szükségszerűség: pihennünk kell, és energiát kell megtakarítanunk, amikor csak tudunk.
Természetesen túl kézenfekvő párhuzamot vonni napjaink hobbi- és félhobbi futóival, akik általában hajlamosak elfeledkezni a jól megérdemelt pihenésről. Ami a megérdemlés mellett tehát alapvető szükségszerűség is. Vadászó őseink közül hamar kikophatott az, aki fittyet hányt a regenerációra, és sajátja mellett a közösség energiaforrásait is kockára tette (míg mi, szabadidős futók "maximum" megsérülünk, vagy túledzettek leszünk). 
Az antropológusok régóta kiemelik a vadászó-gyűjtögető emberek munkavégzésének kollektív jellegét, de azt is figyelembe kellene vennünk, hogy a pihenés szintén kollektív élmény, amely alakította evolúciónkat. Amikor a hangyák nem csinálnak semmit, akkor tényleg csak nem csinálnak semmit. Ezzel szemben az embereknél a szabadidő nem csupán a munka hiánya, hanem a szocializáció egy formája, amely szerves és egyben kiszámíthatatlan, a természet és a világ hullámzásaihoz igazodik. A pihenést mások társaságában élvezzük, de egyben a mások szolgálatában végzett munka jutalma - és bizonyos kultúrákban társadalmi normák kényszerítik ki.
Vagy az edző ajánlja melegen.

--

Nem Charles


Az elején szórakoztató volt... később egy kicsit kevésbé szórakoztató.
(Christophe Nonorgue, a 2023-as Barkley Marathon egyik Fun Run teljesítője)
A Barkley Marathont lassan, de biztosan a major maratonokhoz hasonlítható (média)figyelem övezi (például egész héten folyamatosan készültek az élménybeszámoló interjúk a résztvevőkkel), ezért nem is szeretnék lerágott csontokat ide reciklálni, vagy az obskúrus módon összeválogatott 40 fős mezőny szinte kontextusba helyezhetetlen, egyébként idén rekordgyanús eredményeit elemezgetni. Azon viszont gondolkoztam a héten valamelyik futásom alatt, hogy nekem személy szerint miért szimpatikus a kultikus elemekben bővelkedő esemény. A verseny agya, szíve (bár egyesek szerint ez pont nincs neki) és lelke, Lazarus Lake egy-két megállapítása jó fogódzót nyújt (pl. "Ha valódi kihívással kell szembenézned, annak igazi kihívásnak kell lennie. Semmit sem érhetsz el a kudarc lehetősége nélkül."), de még eggyel továbbmennék. A Barkley remek metaforája az életnek. Az ember grandiózus célokkal nekilát valaminek, aztán ha egy része sikerül, akkor az már nagy eredmény, és sokszor nem, vagy nem feltétlenül az a siker, ami ki lett tűzve az elején. A BM egy jó emlékeztető arra, hogy a valódi világban, a hétköznapokban kevés a hollywoodi végkifejlet. És a legerősebbek is tudnak esélytelenül, hallucinálva kóborolni.     
"A maraton az élet legtökéletesebb metaforája, mert hosszú, fájdalmas és közben azt kérdezed: miért?, de nem kapsz választ és aztán meghalsz." Forrás: dumbrunner.com/posters
 
--

Miért

Ha már miértek. Szintén a napokban publikálták egy tavalyi, terep- és ultrafutók körében végzett felmérés első eredményeit. A teljes report igazából csak az alapeloszlásokat és néhány válogatott kereszttáblát, vagyis zömmel csak leíró statisztikákat, a nyers eredményeket tartalmazza, de még így is érdemes végignyálazni, mert meglehetősen terebélyes kérdőívet töltettek ki a vállalkozó szelleműekkel, akik zömmel  (az 1019 elemzett válasz 90 százaléka) az Egyesült Királyságból és az USÁ-ból származtak, de egyetlen honfitársunk szintén vette a fáradtságot a kattintgatáshoz. Most ő reprezentálja és vele azonosíthatjuk a teljes magyar terep- és ultrafutó közösséget :).

Nem túlragozva, én most itt három dolgot szeretnék gyorsan kiemelni: a futás ezen válfajai valóban egy privilegizált réteg (ahogy egy piacvezető hazai versenyszervezőnk mondta régebben, a kihívást kereső középvezetők) sportja, angolszász vonalon ez legalábbis egész biztosan így van: 82 százaléka diplomás a futóknak, és részben ebből is következően a futókeresetek szintén az átlag fölött alakulnak. A fiatalok pedig (főleg a 18-24 évesek) vagy a futáshoz, vagy a kérdőívekhez nem vonzódnak...

Másodsorban lássuk az ígért miérteket. Volt egy majdnem teljes ezzel foglalkozó blokk, amiből az derül ki, hogy leginkább a mentális egészség és a természettel való kapcsolódás a fontos a futóknak.  Ennek pedig legjobb módja egyedül futni sokat, távol olyan zavaró elemektől, mint a család, munka, satöbbi (összeszerkesztettem egy ábrára alant ezeket a tényezőket, és sorba is rendeztem fontosság szerint). Ha pedig kihívás is kapcsolódik mindehhez, az a válaszadók több mint fele szerint külön jó (vagyis olyan kihívás, amibe valószínűleg más humánok nem zavarnak bele...). Távolról sem meglepőek ezek az eredmények, és valahol mélyen elmond valamit korunkról és életmódunkról az, hogy diplomások tömkelege a mentális egészségének megőrzése érdekében jó sokat szeret futni, lehetőleg mindenkitől távol.
Mennyire fontosak a felsoroltak Önnek a futással kapcsolatban? (%)


Érdekesség még, hogy a korábban említett Barkley Marathon a negyedik (USA válaszadók) és az ötödik (UK) a leginspirálóbb versenyek sorában... Tényleg sokan szerethetnek egyedül szívni a sűrűben.

Volt még egy mókás kérdés arról, hogy a legutolsó vásárolt futócucc a, nélkülözhetetlen vásárlás volt, amire feltétlenül szükségem volt (66%) b, valami olyasmi volt, amit akartam, de elboldogulnék nélküle (34%). Erről annak, aki legalább annyira öreg mint én, nem is juthat más eszébe, mint a klasszikus jelenet az Űrgolyhókból

--

Érzésből

Szerintem az edzője azért néha egy kicsit ideges lehet a srácnak, ha ez valóban így van (talán a futótársai sem mindig repesnek a részidővámpírtól), avagy egy újabb csodabogár a Lap Countban

Egyik futásom alkalmával sem hordok órát. Ismerem már a kilométereket jelző tereptárgyakat a bejáratott útvonalakon, ahol a többiekkel már futottam párszor. És amikor egyedül vagyok, akkor csak megyek és csinálom. De nem szeretem nézni a számokat vagy a tempót, meg minden ilyesmit. Csak szeretek futni. Ahogyan érzem magam, az a legtökéletesebben bizonyosság arról, hogy a testem rendben van. Teljesen nyugodt ember vagyok az edzéseken, aki imád versenyezni. Így jellemezném magam futóként. Amikor eljön a verseny napja, készen állok arra, hogy bárki ellen harcba szálljak. De az edzéseken nem próbálok túltolni semmit - Carlson mindig azt prédikálja, hogy csak próbáljak a biztosra menni. Tedd a dolgod minden nap és idővel egyre jobb leszel. (...) Az év elején adtak egy Garmint, de nem tudom hol van. Mióta lemerült az aksija, soha nem töltöttem fel újra, így aztán mikor legközelebb futnom kellett, akkor nem vittem magammal és kész. Amikor feladatos edzéseink vannak, mindig reménykedem, hogy valaki másnak, akivel együtt futok, van órája, aztán csak meglesznek az idők valahogy. (...) Mostanában futottam egyedül egy hosszút, és kiderült, hogy van egy alkalmazás a telefonomon, ami a háttérben rögzítette a távot, amíg én zenét hallgattam. Az app a futás után megmutatta a tempómat, de közben erről fogalmam sem volt. (...)

Nem szoktad elkeverni a tempót a feladatos edzéseknél?

Á, dehogy. Őszintén szólva már teljesen hozzászoktam. Talán az első pár évben előfordult, de eljutottam arra a pontra, hogy már az elejétől érzem a jó tempót.
Mi ebből a tanulság? Nem sok minden, de biztos nem hátrány, ha kiismerjük futótestünket.

--

Térdek

Mint térd/porcproblémák miatt nem is annyira régen majd két évet kihagyó futó, kiemelt figyelemmel kísérem az ízületekkel és forgórészekkel foglalkozó kutatásokat, és március elején egy igazán grandiózus felmérés eredményeiről adtak számot ortopédusok az Amerikai Ortopédsebészek Akadémiájának éves konferenciáján. Régi mantra (dogma, félhazugság), miközben a futók körében már inkább visszatérő poén az, hogy a futás tönkreteszi az ember térdeit. Szakértőink a hosszútávfutás hatását igyekeztek felmérni a hobbifutók csípőjében és térdében található porcborításra. Ehhez a Chicago Marathon 2019-es és 2021-es résztvevőit szondázták egy kérdőív segítségével, a sajtóanyagok szerint a 3804 fős minta az eddigi legnagyobb, amit maratonfutók körében eddig a témában vizsgáltak. Dr. Matthew J. Hartwell, a tanulmány első szerzője az adatokra építkezve így igyekszik tematizálni a futóközbeszédet:
Annak ellenére, hogy egyre többet tudunk a futásnak és az aktív életnek az ízületek egészségére gyakorolt pozitív hatásairól, az egészségügyi dolgozók körében továbbra is erősen tartja magát az a dogma, hogy a pácienseknek abba kell hagyniuk a futást ha el akarják kerülni a porcok leépülését. A felmérésünkből kiderült, hogy minden negyedik embernek ajánlotta már azt az orvosa, fusson kevesebbet, akiknek pedig valamilyen fokú porckopása van, azok közel felének mondta azt az orvosa, hogy teljesen hagyja abba a futást.
A hírlevél szerkesztőjének jobb térde

Az elektronikus kérdőívet kitöltők átlagosan 44 évesek voltak, öt, vagy annál kevesebb maratont teljesítettek és közel 15 éves futómúlttal rendelkeztek (ez utóbbi 1 és 67 év között szórt). Az alapadatokon túl a kérdések kitértek az elmúlt évben futott átlagos távolságra, tempóra, illetve a keresztedzésekre, valamint természetesen arra, hogy milyen állapotban van a válaszadó csípője és térde: fájdalom ezekben a testrészekben, ami akadályozta a futást az elmúlt évben, illetve a korábbi években, családi hajlamosító tényezők, esetleges sebészeti beavatkozások és porckopás diagnózisa a térdben vagy a csípőben.

Az eredmények alapján a porckopás előfordulási gyakorisága 7,3% a maratonisták körében, a kockázati tényezők között a kor, a családi/genetikai okok és a testömegindex (BMI) volt azonosítható, míg a futással töltött évek száma, a teljesített maratonok száma, a heti futásmennyiség és annak tempója nem volt statisztikailag kimutatható kapcsolatban a problémával. Vagyis a többváltozós elemzés szerint a kockázati tényezők gyakorlatilag megegyeznek a nemfutó földi halandókra leselkedő veszélyekkel. (Ugyanakkor a szerzők is felhívták arra a figyelmet, hogy a hét százalék jóval jobb szám mint amit a hasonló korú, nem futók vagy a teljes populáció körében mérnénk.)

A válaszadók szinte mindegyike (94%) tervez még további maratont, annak ellenére, hogy negyedüknek azt közölte az orvosa korábban, ezt nem kellene erőltetniük. Jómagam is hallottam már ezt a diagnózist ("Lehet még ezzel futni, de félmaratonokról, meg ilyesmikről ne álmodjon!"), ezért messzemenőkig támogatom a szerzők megállapítását, miszerint a porcproblémáknál nem feltétlenül kellene rutinból a (teljes) futásmegvonást előírni (főleg mert a futónak ezt veszi be a legnehezebben a gyomra), a kockázati tényezők és az aktuális állapot alapján lehetnek célravezetőbb fokozatok és terápiás útvonalak. Másrészt a felvett adatok számos egyéni futóhülyeséget nem feltétlenül tudnak megragadni (például túl gyors emelés a távokban), és a mintába azok értelemszerűen nem is kerülhettek bele, akik nincsenek olyan állapotban, vagy már nincsenek olyan állapotban, hogy benevezhessenek egy maratonra... Vajon a sérülés miatt (vagy akár orvosi tanácsra...) a futást abbahagyók hányan lehetnek egyáltalán? Valóban azok morzsolódnak le, akik kövérebbek (mint én voltam, és csak 35 kiló fogyás adott újabb esélyt a térdeimnek), netalán genetikailag vagy korábbi műtét/sérülés miatt jobban kitettek a porckopásnak? Eddig nem találtam meg szabadon hozzáférhetően a tanulmányt, de vélhetően ezek a kérdések vagy a további kutatások, vagy a kutatás korlátai szekcióban biztosan szerepelnek.

Összességében egy újabb kutatás mutatja azt, hogy önmagában a futás valószínűleg nem teszi tönkre senki ízületeit. Jó tudni.  

--

1000 szó

Valamilyen oknál fogva (talán a közeledő évforduló, elvégre április 14-én volt) a Csupasporton megemlékeztek az első fővárosi maratonról, az 1984-ben rendezett IBUSZ Budapest Maratonról, amiben az illusztráció remekül illeszkedik az első két számunkban felbukkanó archív vonulatba. Videót sajnos nem találtam a rendezvényről, bár az 1986-os versenyről van egy 16 perces filmecske a szeretett videómegosztón. Legalább ennyire jó az a pár (öt darab) kép, ami a Fortepanon lelhető fel. Boldog születésnapot, Budapest Maraton!
IBUSZ Budapest Maraton, 1984 (Forrás: https://www.futanet.hu/cikk/29-spar-budapest-maraton/budapest-maraton-versenytortenet)


A nyolcvanas évek elején egyébként jelentős mozgás volt a (fő)városi maratonok meghonosítása terén, amikor annak idején Joe Strummer maratonjait próbáltam felgöngyölíteni, akkor a London Marathonról is megtudtam ezt-azt, ott 1981-ben rendezték meg az első legújabbkorit. Az 1983-as versenyről (az év, amikor a budapesti verseny elhatározása végképp testet öltött és amikor a Clash oszlopa is futott) szóló bő három órás BBC-közvetítés egy igazi gyöngyszem.  

--

Einstand

Hálás tartalom Tyreek Hill, a Miami Dolphins amerikai focicsapat elkapójának részvétele az amerikai masters fedett pályás bajnokságon, a 60 méteres síkfutásban.  A gimis futós csapata mezében (Coffee (!!!) High School) induló Hill igencsak elverte a mezőnyt, és a 6,70, amit futott, egész tűrhető idő, bár az USA-ban van olyan végzős középiskolás, aki ennél jobbat futna. Ez azon kívül, hogy egy topatlétának (aki annak idején válogatott rövidtávfutó volt, de inkább egy olyan sportot választott, ahol a kéz bevonásával sokkal több pénzt kereshet) kiemelten szüksége lehet a futásra (tízpróbázók között is akad, aki fut hasonló időket), sokat persze nem mond, különösen ha tudjuk, hogy a mastersen kivénhedt és kevésbé kivénhedt csatalovak közül szinte bárki elindulhat, a videón látható döntő pedig a 25-29 éveseké volt. A második helyen 7,27-tel beérő Dainen Brass olyan veretes, világszerte híres csapatot képviselt mint a Pony Express Track & Field Club... Az iskolás bement az óvodások homokozójába és nyert. Ahogy Frank Drebin mondaná, oszoljanak kérem, nincs itt semmi látnivaló!

--

Látnivaló (mínuszos hírek, sokadik rész)

Leleményes és kitartó biciklisták (négyen) az alábbi Strava-artot hozták létre tavaly ősszel. Velociraptor. 1025 km hosszan. Én akkor lemaradtam a látványosságról, szerencsére van az emberiségnek egy Guinness Rekordok Könyve.
Forrás: Maxime Brugére Strava profilja