Koffein Kapitány hírlevele a futás napos oldaláról
Hosszú hírlevél-aszály után ismét itt van a Nyári Futás Hangja. Még mindig nem vagyok biztos abban, mi lenne két lapszám között az ideális intervallum, de lassan (...) ki fog alakulni. A jelentősebb kihagyás eddig általában magasabb minőséget eredményezett, döntsék el Önök, hogy ez ezúttal is így van-e. Én mindenesetre élveztem az írás részét, remélem, olvasni legalább olyan szórakoztató lesz, mint elkészíteni volt. Fussunk is neki...
--
Mágikus metrikák
Az amerikai szenior futó-futóedző-futóinfluenszer-guru-társadalom egyik megkerülhetetlen egyénisége, Mario Fraioli, a korábban általam már forrásként használt the morning shakeout hírlevél és podcast gazdája az újonnan reaktivált Instagramján erősített rá a túlméricskélés ellenében alakuló trendre, amit a Nyári Futás hangja legutóbbi számában én is pedzegettem (mármint azt, hogy egyre markánsabban létezik ilyen trend). A jó Mario az alábbit írja:
"Ha meg tudod mérni, akkor javítani is tudsz rajta." Ez a kijelentés áll korunk optimalizálási kultúrájának középpontjában, amely áthatja a sportot, az üzleti életet és az élet számos más területét. És noha van a mondásnak igazságtartalma, a törekvés, hogy megpróbáljuk optimalizálni életünk látszólag minden aspektusát, teljesen elszabadult. A futás sem kivétel ez alól. Sok futó, köztük én is, rendszeresen GPS-órával edz, folyamatosan mérve a távolságot, a tempót és számtalan mást. Használhatunk még további eszközöket is, amelyek nyomon követik a pulzusszámunkat, figyelik a vérünk laktát- és glükózszintjét, kiszámítják a teljesítményünket, megjósolják a VO2max-unkat, elemzik az alvásunkat, mérik a futómozgásunk különböző jellemzőit és még sok minden mást. És bár sok ilyen eszköz segíthet nekünk az edzéseink megtervezésében, a tápanyagbevitellel kapcsolatos kérdések megoldásában, a regenerálódás javításában, de gyakran ez az egész sokkal több munkának érződik, mint amennyire szükség lenne. Az adatbőség és a végtelen elemzési lehetőségek okozta bénultság egyre nagyobb problémát jelent sok sportoló (és edző) számára. Az én tanácsom: felejtsd el a legújabb és legnagyszerűbb adatgyűjtő kütyüket! Válaszd ki azt a néhány mérőszámot, amelyik számodra a legfontosabb, használd azokat viszonyítási pontként, és ne aggódj a többi miatt. Sose feledd: emberek vagyunk, nem programozható robotok.
Nagy vonalakban egyetértek a leírtakkal, de a téma újramelegítésének valódi oka részemről az, hogy kezembe akadt egy recenzió/ismertető Chris Wiggins és Matthew L. Jones Ahogy az adat történt - az észszerűségtől az algoritmusokig című könyvéről, ami éppen azt járja körbe, hogyan alakult ki és terjedt el az előbb említett optimalizálási kultúra. Az ismertető felütése szerint a legnélkülözhetetlenebbnek tartott szavaink egyben azok is, amelyeket a legnehezebb meghatározni, és manapság az "adat" az egyik ilyen szó. Ráadásul amikor adatokról beszélünk, a legtöbbször optimalizálásról is beszélünk, hiszen ez az, amit az adatok ígérnek. A valóság számokkal történő leképezése, majd statisztikai módszerekkel történő elemzése segítségével a valóság hatékonyabbá és ezáltal jövedelmezőbbé tehető - elvégre az adatokból következtetések levonása a kapitalizmusnak fontos jellemzője.
Wiggins és Jones könyve azt a két évszázadnyi időszakot meséli el, aminek során az emberi lények adattá (is) váltak, miközben a szerzők remélik, munkájuk hozzájárul ahhoz, hogy az adatközpontú társadalmi berendezkedés jellemzőinek leírásával annak egy humánusabb alternatívája alakítható ki. Próbáljunk osztozni a pozitív hozzáállásban, és használjuk felelősen az adatokat és az azokat mérő eszközöket. A kötet alapján szükségünk is van a rózsaszín szemüvegre, hiszen amióta Adolphe Quetelet (aki egyébként többek között testtömegindex megalkotója) a csillagászat mellett elkezdte statisztikai módszereit az emberekre alkalmazni, azóta ezek az elemzések nem csak leírták és reprezentálták a világot, hanem meg is változtatták - és legtöbbször nem előnyére. A statisztika befolyása és presztízse folyamatosan nőtt, az igazi minőségi váltást azonban a digitalizálás, a számítógépek hozták el, egészen addig a kézi, "humán" adatgyűjtés és -feldolgozás szabott bizonyos korlátokat.
Az amerikai céges világ a hatvanas évektől kezdte használni ezeket az eszközöket, és egy évtizeden belül amerikaiak millióinak személyes adatai kerültek adatbázisokba: hitelkártyás vásárlások, repülőutak, autóbérlések - minden adatpont kötelességtudó módon rögzítésre került. A statisztika pedig egyre több információt hozott felszínre ebből az üzleti döntésekhez. Rob Horning mindehhez még hozzáteszi:
Az adatosítás mindig is a társadalmi kontroll eszköze volt, a számítástechnika pedig sokkal hatékonyabbá tette. Az adatosítás a digitalizálás és az "információfeldolgozás" szinonimájává válik, de mindenekelőtt egyfajta megfigyelés módszer, amelynek célja, hogy különböző minősítéseket és normákat erőltessen a megfigyeltekre, miközben leértékeli azokat a módszereket, ahogy önmagunkat megértjük.
Az elemzési lehetőségek és a képzett mutatók tárháza végtelen (Forrás: Freepik/pikisuperstar - https://www.freepik.com/free-vector/dashboard-interface-user-panel-template_5500784.htm)
Ismerősek a mindenféle Body Battery, alvásminőség és hasonló indexek? Amiket a kütyügyártók alkotnak, majd emberek ahhoz igazítják akár az életritmusukat is (itt felsejlik az alvási szokásait az algoritmushoz és az órájához "igazító" amatőr sportoló, aki még néha elbotorkál a sarokig este, hogy meglegyen a 10 000 lépés...), miközben általában egy közepesen jól működő szenzor és mindenféle obskúrus képlet adja az eredményt? Legtöbbször önként vesszük ezeket a nyakunkba, miközben vissza is tápláljuk az adatainkat az algoritmusok finomításához. Sokszor mondják mostanában, hogy az adat az új olaj (lásd még a könyv felütése az "adat" fogalmának összetettségéről). Mások azt mondják, hogy ez nem feltétlenül igaz. Az adat homok, a saját adataink pedig csak néhány porszem, ami leginkább senkit nem érdekel és sok kell belőle, meghatározott kontextusban, hogy várat lehessen belőle építeni...
Hogy egyszerű futó halandóként hogyan jöhetünk ki jól az adatgazdagságból, hogyan alakítsunk ki normális viszonyt a mutatószámok hömpölyével, arról Marco Altini, a HRV4Training kitalálója osztotta meg Marióval hasonló gondolatait, némileg tovább pontosítva azokat. Marco rámutat: a test képességét arra, hogy megbirkózzon a stresszel, illetve túlhúzott állapotban teljesítsen, nem ragadják meg jól azok a kalkulált és összetett pontszámok és mutatók, amik a becsléseikben viselkedési mintázatokat (például alvás, regenerálódás) is tartalmaznak. Ráadásul mivel ezek a pontszámok vegyítik a viselkedést a fiziológiával, így sokszor nehezebb valóban felismerni, ha a szervezetünk rosszul reagál a terhelésre, hiszen lehet, csak valamilyen viselkedési mintázat okozza változást. Ha egyértelműnek vesszük, hogy egy nem tökéletes alvás automatikusan alacsonyabb pontszámhoz és rosszabb teljesítményhez vezet, akkor minek is hordjuk a szenzort egyáltalán? Ha a mélyére ásunk, a legtöbb hordozható kütyü alig mér konkrétan valamit (nagy öröm egyébként nekem, hogy egy elismert szakértő/fejlesztő írja le azt, amit egy ideje imamalomként ismételgetek), a legtöbbször csak pulzust, HRV-t (szívfrekvencia-változékonyság), esetleg hőmérséklet, minden más becslés és bűvészkedés képletekkel. A konklúzió az, hogy érdemes ezt a pár fiziológiai értéket nézegetni, és ott sem a napi változékonyságot, hanem a saját magunkra jellemző, idősoros adatokat. (Értelemszerűen Marcónak is maga felé hajlik némileg a keze, de egy háromfős, függetlenségre törekvő cégnél ez talán nem kérhető annyira számon.)
--
Mesterhármas
Courtney Dauwalter hálás téma, különösen idén. Minden idők talán legjobb terepfutóját és az immár messze földön híres fájdalombarlangját, legfőképpen idei legendás mesterhármasát mégiscsak bevezetőként említem meg. Courtney levezetésként egyébként pár napja lefutotta a Javelina Jundred 100k-s terepversenyt - az anyukájával duóban (!!2!), ami valahol szintén észbontóan menő. A Western States, a Hardrock 100 és az UTMB megnyerése egy szezonban elképesztő teljesítmény, de kivételesen érdemes a saját házunk táján is körbenézni, mert találunk itthon is ezzel párhuzamba állítható teljesítményt: Pistyur-Kocsis Ágnes (vagy ahogy sokan ismerik, Maminti) idén lefutotta a három legnehezebb hazai teljesítménytúrát, a Mátra 115-öt, a Kazinczy 200-at és a Vadrózsa 160-at. Ez majdnem egy hétnyi nettó futás... A linkelt interjúban a némileg jogos 'hova tovább' kérdésre az alábbi válasz érkezett:
Egyelőre nincs konkrét nagy cél a fejemben. Ez a mesterhármas akkora öröm most, hogy nem tudok olyat, amely megmozgatna. Ám biztos vagyok benne, hogy egy kis idő múlva úgyis kitalálok valamit, megtalál majd olyan kihívás, amely megtetszik, és akkor onnantól kezdve azon leszek, hogy azt véghezvigyem.
Nem is kételkedem benne, hogy bármi legyen is az, kitalálásra és véghezvitelre kerül (a nyári hármas mellé még belefért egyébként egy végül sikertelen Kör-próba is, duóban...). Leginkább azért, mert Maminti egyértelműen hallja a nyári futás hangját.
(Forrás: paper wings facebook)
--
Hova tűnt az a sok ember...
Nehéz lenne titkolni azt, hogy a pandémia elmúltával a magyar futóversenyek látogatottsága közel sem verdesi az eget, a 2020 előtti időszakhoz képest mindenképpen visszaesés tapasztalható. Ez persze belülállók számára egyáltalán nem meglepetés, a szellős(ebb) versenyközpontok, az érdeklődés hiányában elmaradó kisebb versenyek, vagy a korábban 2-3 óra alatt betelő, most a telt házat nem, vagy csak néha elérő terepversenyek rendszeres tapasztalat azok számára, akik nem az elmaradókat, hanem a maradókat képviselik. A versenyszervezők jó ideje szondázzák a címlistáikat mindenféle kérdőívekkel az okokat firtatva, elvégre aki üzleti alapon csinálja ezt a dolgot, annak a pandémiás lezárások és nehézségek után pont az hiányzik, hogy a vásárlóközönség távol maradjon. A jelenség már egy nem annyira sportlap figyelmét is felkeltette. A G7 cikke felsorol pár lehetséges tényezőt, kiegészítve azzal a sötét jóslattal, mely szerint a versenyek ötöde záros határidőn belül lehúzza a rolót, ám a pontos okokat tekintve ha nem is sötétben, de a félhomályban tapogatózik. Elvileg a koronavírus ideje alatt sokan kezdtek el mozogni, a cikk szerint ők még nem jutottak el a versenyekig. Ezt némileg tamáskodva fogadom, legalábbis én azt látom, hogy a legtöbb helyi versenyen ha népszerű valami, azok a belépő távok. (Viszont ha egy futóversenyre mint egy jól megosztható és státuszkommunikációra alkalmas valamiként tekintünk, akkor máris kézenfekvőbb magyarázat lehet, hogy ez sokat veszített az értékéből, ha egyébként a fél világ futkározik.) A BSI tavalyi felmérése szerint sokan a gyenge formájukra hivatkoztak (tehát az eredmény nem elég jól kommunikálható az imserősöknek, akik kipróbálták a pandémia alatt, mi is az a futás...), de idén már a reáljövedelmek csökkenése (infláció és kis társai) is aratott, elvégre egy futóverseny luxusa nélkül azért el lehet éldegélni. Ugyanakkor a dolog nem hungarikum, a világon máshol sincs rekortánból a kerítés.
A cikk ezután leginkább a szervezők szempontjait és nyűgeit ismerteti, a számomra is szomorú, de a kapitalizmus vaslogikájából következően nem túl meglepő következtetésre jutva: a kisebb versenyek között fog leginkább aratni a kaszás - ami akkor sem vidám, ha tudjuk, a 2010-es évek második felében tapasztalt, a futók számában tapasztalható döbbenetes felfutás hatásra az évtized végén már boldog-boldogtalan versenyt szervezett. Magasak a fix költségek, minden drágább, kevesebb a résztvevő, akik kevesebbet fizetnek, a cégek, önkormányzatok pedig nem annyira szórják a forrást ilyen célra. "Máshogy kell megszólítani a célközönséget, mint korábban, és valószínűleg kiszolgálásban is többet kell nyújtani. Visszatérő vélemény volt, hogy az olyan versenyek élhetnek túl, amelyek valami extrát is nyújtanak." - foglalja össze a cikk a rendezők által leginkább hangoztatott menekülési utat. Azért annyit még hozzátennék, hogy szerintem Magyarországon elég nehéz már valami valóban újat nyújtani, akár terep, akár aszfaltos verseny tekintetében.
Az én elég beszűkült világomban ez az egész rendezvényesdi-futóversenyesdi elég határozottan két részre oszlik. Az egyik a helyi kötődésű, csináld magad-típusú versenyek, ahol sokadik szempont a megtérülés (ne adj Isten ebből a szempontból a "ne legyen nagy bukás!" az összes célkitűzés), és a lényeg maga a pezsgés, a környék vagy a település megmutatása. A másik pedig az egyértelműen piaci alapon szervezett események, de ott sajnos piaci dinamikák, adott esetben farkastörvények érvényesülnek - a nagy hal megeszi a kicsit, de legalábbis nem mindenki játszik tisztán. Természetesen semmi nem fekete vagy fehér, ez inkább a skála két végpontja, amiből nekem a csináld magad lesz mindig a szimpatikusabb, és ezért szomorú, hogy most minden tekintetben és egyértelműen az ilyen szent őrültekre jár rá leginkább a rúd, míg a másik végpont közelében extra kiszolgálással versenyeznek a szervezők fizetőképes és kihívást kereső középmenedzserekért (középen meg van egy furcsa és igen változatos zóna, ahol akár versenyelőny is lehet, ha piaci alapon nézel ki úgy, mint egy csináld magad rendezvény). Remélem, nem szakad szét végletesen a futóversenyek palettája az országban, szóval a magam részéről mindenkit csak arra tudok buzdítani, hogy fusson a saját környezetében rendezett kisebb versenyeken (vagy teljesítménytúrákon), és távolabb nézve is érdemes alkalmasint ezek között kutakodni.
--
Váltócipő
A Run Long, Run Healthy 522. kiadása ismét egy praktikus témát érintett a sérülésmentes futóközlekedés szempontjából, ami nem volt más, mint a futócipők rotálása. A változatosság nem csak gyönyörködtet, hanem a monoton, nagy volumenű mozgásformák esetében a teljesítmény javítása mellett az egészség megőrzésében is sokat segíthet. A cipők közötti apró eltérések, akár pár milliméter különbség a dropban, vagy egy másfajta hab a cipő talpában elég lehet ahhoz, hogy egy kis alkalmazkodásra ösztökélje a lábat, ami éppen elegendő lehet a túlhasználat okozta problémák elkerüléséhez. Szakcikkek és önjelölt futópróféták is kardoskodnak a dolog mellett, de egy most közzétett videóban Gary McKee sok más mellett azt is megmutatja, hogy soha nem vette fel két egymást követő napon ugyanazt/ugyanolyan cipőt 2022-ben. Ő pedig csak tudja, hiszen a tavalyi év során minden nap lefutott egy maratont (és 1 millió fontot gyűjtött össze jótékony célra), aminél azért kevesebb monotonabb dolog létezik terhelés szempontjából. Nyilván ennek a csereberének csak egy bizonyos mennyiség felett van értelme és nem kell mindenkinek végtelen mennyiségű futócipőt venni a gazdaság fellendítése és a GDP pörgetése érdekében, de ha van rá lehetőség, érdemes erre figyelni, mert összességében még mindig ez a legegyszerűbb és legkevésbé időigényes módja növelni a sérülés elkerülésének esélyét.
Az őszi maratonszezon óhatatlanul tölti fel az egyik kedvenc rovatomat, hiszen a sok és nagy verseny szerencsére nagy számban tartja mozgásban örökifjú sporttársainkat. A mostani választásaim két szám, a 75 és a 102 bűvöletében történtek.
102 évesen szeretnék én is félmaratont teljesíteni, bár ezzel már csak beállítanám Bill Cooksey Great North Runon felállított rekordját. A második világháborús veterán 5 óra 41 perc alatt ért a táv végére (nem zavartatva magát a közben kitörő vihartól), de nem ez volt az első acélos teljesítménye a közelmúltból: századik születésnapját egy tíznapos szériával ünnepelte, amikor is minden nap 10 mérföldet gyalogolt, míg a százegyedik évforduló tiszteletére 1000 mérföldet kerékpározott. Főhősünk így nyilatkozott a történtekkel kapcsolatban:
Mindig is meg akartam csinálni. Itt élek a környéken 30 éve és mindig is gyalogoltam. Aztán amikor hallottam a Great North Runról, rögtön arra gondoltam, ezt én biztos meg tudom csinálni. Külön öröm, hogy támogathattam ezzel az NHS-t. Ha nincs ez az utóbbi jótékony cél, nem hiszem, hogy nekivágtam volna. (...) Kár, hogy esett, de azért csak sikerült.
A chicagói maraton Kelvin Kiptum világcsúcsától volt hangos, de más rekordok is megdőltek közben. Ilyen volt például néhány legjobb eredmény a 75-79 év közötti kategóriában, ahol női és férfi vonalon is csúcsok dőltek: Jeannie Rice 3:34:32-es női masters világrekordot repesztett, míg Gene Dykes 3:17:01-el amerikai masters csúcsot állított fel. Utóbbi nem akkora meglepetés, az ultratávokra trenírozó Gene 70 fölött is tudott három órán belüli maraton futni néhány éve, és kifejezetten elégedetlen volt a mostani teljesítményével... Legközelebb biztos jobban sikerül!
Gene Dykes mindig lendületben (Forrás: https://www.instagram.com/genewdykes/)
És végül egy eredmény, ami csak harmadrészben futás: a 75 éves kanadai Bob Knuckley immár negyedik korosztályos triatlon VB-címét gyűjtötte be az Ironman világbajnokság legidősebb célbaérkezőjeként, miközben a 15 órán belüli idejével a 70-74 évesek kategóriáját is megnyerte volna. A VB nizzai pályája ráadásul egyáltalán nem volt könnyűnek nevezhető, a bringás etap 2400 méter szintet tartogatott a versenyzőknek. Knuckley bőven elmúlt ötven, amikor triatlonozni kezdett, azelőtt "csak" futó volt, mégpedig kifejezetten gyors (a legjobbja a maratonon 2:28:53), ráadásul az első Ironmanjét három hónappal a prosztatarák-műtétje után teljesítette...
--
A koffein (és a kávé) csodálatos, sokadik rész
Ha nem Koffein Kapitány néven írnám ezt a hírlevelet, akkor sem kerülhetném el időről-időre, hogy írjak a koffein és a kávé varázslatos hatásairól, hiszen minden sűrűn belebotlom erről szóló cikkekbe és kutatási eredményekre. Talán elmondható, ez az a szűk részterület, ahol egyértelmű tudományos konszenzus tapasztalható a matéria pozitív hatását illetően, a további vizsgálódások már csak arról szólnak, pontosan miért, hogyan és mennyire hasznos a kávé az egyszeri futó számára. Most például gyors egymásutánban három ilyen írás is a szemem elé került. Kezdjük mindjárt a Physiologically Speaking cikkével, ami sajnos ugyan csak előfizetők számára férhető hozzá teljes terjedelmében (és utólag, amolyan ráadásként jött másik kettő mellé), viszont a még magamfajta sóherek számára is elérhető bevezető remekül összefoglalja a legfontosabbakat a világ legnépszerűbb drogjáról. Az írás leszögezi, hogy a koffein közismert az élénkítő, energizáló, összességében a kognitív funkciókra jótékony hatásáról, de ugyanakkor egyike a legtöbbet kutatott és a legális anyagok közül leghatékonyabb teljesítményfokozóknak (kutatóul ergogéneknek) is.
Ezt a fizikai teljesítményre gyakorolt hatást már az előző évszázad hetvenes, nyolcvanas éveiben kutatták, az 1984-es Los Angeles-i olimpián pedig komoly diskurzus zajlott az atléták koffein-használatáról. A témában Dr. David Costill, egy elismert sportfiziológus ért el akkoriban jelentős eredményeket. Itt látható vele egy rövid interjú, amiben egy nem túl bizalomgerjesztő adag kávé kitöltése után elmondja, hogy kísérletei alapján a hosszútávfutók teljesítménye 20 százalékkal is növelhető koffeinbevitellel (praktikusan kávéfogyasztással). Arról is beszél, hogy a koffein egyértelműen doppingszer, de nem igazán lehetett a doppinglistán tartani, mert annyira beépült a mindennapokba, hogy gyakorlatilag lehetetlen lett volna ellenőrizni vagy értelmesen szabályozni a használatát a sportolók körében. Egy 2020-as szakirodalomelemzés pedig arra jutott, hogy a koffein nem válogat: javítja az aerob állóképességet, az izomerőt, az izomállóképességet, az ugrások magasságát, gyorsaságát, a rövid távú, magas intenzitású feladatok végrehajtását, ésatöbbi, ésatöbbi.
Ez a cikkbevezető szinonimaként kezeli a kávét és a koffeint, de előbbi a koffein mellett számos más, jótékony (vagy éppenséggel még fel sem ismert) anyagot is tartalmaz (ilyenek például a klorogénsav, a ferulasav, a kávésav vagy a nikotinsav).
Forrás: DALL-E 2
Az Outside magazin ennél a résznél, vagyis a koffein mellett a kávé egyéb összetevőinek rejtelmeinél veszi fel a fonalat (persze csak szerkesztési „bravúromnak” köszönhetően, elvégre időben a két írás nem pont így követte egymást), egy új kutatás eredményeinek ismertetésével, amik a Journal of International Society of Sports Nutrition, a Nemzetközi Sporttáplálkozási Társaság szakfolyóiratában jelentek meg. Az Outside-áttekintés szerzője számos felvezető adalékkal szolgál a koffein hatását és elterjedtségét bemutatandó, ezekből talán a legérdekesebb az a kutatási eredmény, amelyben spanyol kutatók koffeint keresve elemeztek 7000 olimpiákon levett vizeletmintát, és összesen 76 százalékban jártak sikerrel, legnagyobb arányban a kerékpárosok, a pályaatléták és az evezősök körében. Maga a kutatás azonban nem a koffeinről szól, hanem éppen arról, hogy a koffein mellett a kávé egyéb összetevői (azaz „összetevők százainak bonyolult mátrixa”) vajon szintén hozzájárulnak-e a koffein hatásához. A manapság népszerű metaelemzéssel előállított válasz az, hogy talán igen. És attól függ. Ezt a némileg elnagyolt konklúziót sikerült jól tálalni, a cikkben végül a releváns kutatások összefoglalásaként megfogalmazásra kerül a Nemzetközi Sporttáplálkozási Társaság nyolc pontból álló állásfoglalása a témában:
A kávé egy igen bonyolult és összetett matéria, amelynél ez az összetétel nagyban függ az alapanyagoktól, azok előkészítésétől, valamint a kávé készítésének módjától is.
A kávé összetevői (nem csak a koffein) számos neuromuszkuláris, antioxidáns, endokrin, kognitív és metabolikus hatást indukálnak a szervezetben, amelyek hatással vannak a sportteljesítményre és a regenerálódásra.
A kávé élettani hatásait befolyásolja a bevitt mennyiség, a bevitel ideje, a szokások illetve a „hozzászokottság” (kávéhoz vagy koffeinhez), a nutrigenetika, valamint esetlegesen a bélflórában és az edzettségi állapotban tapasztalható egyéni eltérések.
A kávé és összetevői széles körben javítják a teljesítményt a reakcióidőtől az állóképességig, férfiaknál és nőknél is, de a koffein emésztésének egyéni sajátosságai jelentősen befolyásolják a hatást.
Az optimális kávéadag 2-4 csésze, 3-6 mg/kg koffein, 60 perccel sportolás előtt. (Ami elég emberes adagnak tűnik.)
A kávéfogyasztásnak hagyományosan ellentmondásos a megítélése különböző esetleges mellékhatásai miatt, de alapvetően biztonságosnak mondható, különösen az előző pontban jelzett mennyiségben.
A kávé más étrend-kiegészítők kiegészítője vagy vivőanyaga is lehet, és kölcsönhatásba léphet más élelmiszerekben lévő tápanyagokkal.
A „kávé” mint olyan sokfélesége, definíciójának enyhe megfoghatatlansága (lehet, hogy a kávé is adat?) nehézzé teszi az egyértelműbb konklúziók levonását, a pontos és kávéspecifikus ergogén és regenerációs hatások meghatározását. A koffeinnel szemben (ami sokkal könnyebben mérhetővé tehető) ez lehet az elsődleges oka a kávéspecifikus kutatások relatív alacsony számának.
Azt már ismét az Outside szerzője teszi hozzá, hogy a hétköznapokban a legtöbb sportoló azért iszik kávét edzés vagy verseny előtt, mert megbízhatóan képes az úgynevezett szarás előidézésére. Ez utóbbi fontosságára, illetve tudományos hátterére pedig már egy korábbi lapszámunkban részletesen kitértünk.
Ha mindez nem lenne elég, jöjjön még egy kis mítoszrombolás a kávé kapcsán. Amby Burfoot a korábban már idézett RLRH-ban kifejti, hogy régen, nagyjából a korábban látott videó leforgatása táján, vagy még inkább azelőtt az volt a vélekedés a hozzáértők között, hogy a koffein/kávé jótékony hatásainak teljes kiaknázásához több napos, vagy akár hosszabb szünetet kell tartani, így tud „beütni” a verseny előtt elfogyasztott mennyiség. Később aztán úgy gondolták a hozzáértők, ilyen absztinencia egyáltalán nem szükséges. Ezt a régi dilemmát vette elő egy új szakcikk, amelyben tíz rendszeres kávéfogyasztó hobbibiciklistán mérték (koffein-tablettával, vagyis a grandiózusnak nem nevezhető elemszám mellett a kávé korábban sorolt egyéb összetevői hatásának nem vizsgálását rögtön számon is kérhetjük a kutatókon), milyen koffeinezés közötti szünetek esetén lehet regisztrálni a teljesítmény-növekedést. (A kutatáshoz egyébként az előzőleg ismertetett, vagyis más tudósok által ideálisnak tekintett 6 mg/testtömegkg dózist alkalmazták, egy órával a mérés előtt, tehát piros pont is jár.) Az eredmények szerint akkor működik a koffein, ha tartunk szünetet, ennek a szünetnek a hossza pedig éppen nyolc óra. Vagyis egy reggeli, kora délelőtti verseny esetén ez ideálisnak tűnik (nulla logisztikát igényel, ha alvást feltételezünk a megelőző éjszakára), de még egy középdélutáni futam esetén is simán megoldható, hogy a reggeli és a verseny előtti kávé között elteljen a megfelelő időtáv. Ilyenkor szeretem igazán a tudományt…
--
Rövidebb út
Szeptember elején Mexikóváros maratonja elég nagyot aratott a futósajtón túl is, elvégre ritkán fordul elő, hogy egy versenyről 11 000 (!!!11000!!!) embert zárjanak ki, elsősorban azért mert nem haladtak át minden ellenőrzőponton-leolvasószőnyegen. Valami lehet ott a magaslati levegőben, elvégre ezres nagyságrendű diszkvalifikálásra korábban is volt már példa (2017-ben 6000, 2018-ban 3000 résztvevő jutott erre a sorsa). Pro és kontra is voltak érvek ("rossz volt a chipem" vs a szemtanúk szerint tömegközlekedő, bicikliző, autózó "futókig"), igazságot persze nehéz tenni ilyenkor, az biztos, hogy valami fura történt. Mivel számomra jobbára felfoghatatlan egy olyan maraton, ahol tízezrek futnak, én valahogy úgy képzelem ezt, hogy a mezőny második felében egyszer csak valahogy félremennek a dolgok, és aztán mindenki megy abba az irányba, amerre a többiek, mint a Rendőrakadémiában a városi zavargások (igen, ennyire öreg vagyok). Vannak persze sokkal kifinomultabb megoldások is, mint az 1:07 percet futó atléta példája mutatja a Cardiff Félmaratonon. Az adatok alapján emberünknek világrekord tempót kellett volna száguldania a táv második felében, ezért törölték az eredménylistáról, amikor reklamált, akkor pedig egy olyan .gpx fájlt küldött be, amin a tavalyi, 2022-es útvonal szerepel... Az mondjuk remek kérdés, hogy mit gondolt emberünk, kinek akart és mit megmutatni, ha tényleg hamisított magának egy 1:07-es félmaratont, amivel a 2023-as angol ranglista első száz helyére sem lehet becsusszanni. Mi mindebből a tanulság? Nagyjából semmi. A futás népszerű, és ahol sokan vannak, nagyon sokféle ember előfordul.
Totális káosz a maratonon (Forrás: DALL-E 2)
--
Feketeszemű Olaf
Szent fogadalmam, hogy a Nyári Futás Hangja olyan távol marad a politikától, amennyire ez az adott körülmények között lehetséges, de ezúttal teszek egy kisebb kivételt. Olaf Scholz, Németország kancellárja ugyanis szeptember elején úgy döntött, csap egy kis ingyenreklámot az egészséges életmódnak. Mindehhez a hagyományos német precizitástól enyhén eltérően a futás közben szerzett sérüléseinek kirakatba helyezését hívta segítségül. Ami a hivatalos képeket elnézve elég jól sikerült (elvégre még a Runner's Worldbe is bekerült vele):
Tipikus futósérülés, átlagos hobbifutón szemléltetve (Forrás: https://twitter.com/Bundeskanzler/status/1698627434508063228?s=20)
A kancellári sajtóiroda jó érzékkel lovagolta meg a sajnálatos eseményt, és persze rögtön beindultak a mémek is, bár ezeket kevésbé a futás, mintsem a kalózosra vett fizimiska ihlette. A szenvedélyes futóként jellemzett Scholz ("Manapság ha csak tehetem, kocogok egyet.") Potsdamban, otthonától nem messze tompított nem kellő körültekintéssel egy földre/aszfaltra érkezést, a horzsolásokból ítélve az arcának teljes jobb oldalával. Én azt mondom, aki a futás népszerűsítéséért bevállal egy ilyet, az megérdemel egy "ceruzás kisötöst, zölddel".
--
Ennyi fért most ebbe a lapszámba. De mindössze azért, mert rendhagyó módon holnap jön a következő kiadás. Maradjanak lendületben!
